Óbudai különvélemény EXTRA

Óbudai Különvélemény EXTRA

A felsőoktatásban zajló hirtelen változások, mindenki számára felkavaróak voltak. Kíváncsiak voltunk azon osztályfőnökök véleményeire, akik tanulóit a leginkább érinti a keretszámok csökkentése, ezért 11.-es és 12.-es osztályfőnököket kérdeztünk.

Dobolyi Gergely (12.C): Bár a hétvégi bejelentések azt vetítik előre, hogy e sorokat, mire megjelennek, meghaladják az események és a keretszám-megállapítás, mint módszer megszűnik, azért a tisztánlátás kedvéért álljon itt néhány mondat a mostani rendszerről:

Magyarországon aránytalanul sok felsőoktatási létesítmény van, tehát jóval több diplomás ember is, mint ami egy ekkora országban szükséges. Ezáltal kialakultak olyan szakterületek, ahol munkaerő hiány van, ahova a középfokú végzettséggel rendelkező szakmunkás ember kellene.

A felsőoktatásban évente kb. 70-80 ezer diák próbál bejutni.  Hogy hányan kerülhetnek be pontosan, azt keretszámok szabályozzak. Ezek a számok azt jelentik, hányan tanulhatnak ingyenesen (nekik jelen állás szerint röghöz kötési szerződést kell aláírniuk), hányan részösztöndíjjal és hány diáknak kell a teljes összeget kifizetnie, amihez segítséget nyújthat a diákhitel.

Ezek a keretszámok évről évre csökkenek. Tavaly kb. 46 700 államilag támogatott hely volt, idén ez 10 550 főre csökkentette volna ezt a számot a kormány, ami minden érintett számára meglepetés volt. Ha a korábbi évekhez képest ennyivel kevesebb diák tanulhat ingyen, az a felvételi ponthatárok drasztikus növekedését fogja okozni, amire ilyen rövid idő alatt nehéz lesz felkészülni.

Höcher Zsuzsanna (12.A): Én csak azt tudom mondani, amit az osztályomnak: azt figyeljétek, amit az egyetemisták mondanak, ne azt, amit a politikusok.  Hiába mondják azt, hogy ez nektek jó, csak még nem fogtátok fel, én ezt nem hiszem, sőt tudom, hogy ez egyáltalán nem jó nektek. A diákhitelről meg annyit, hogy véleményem szerint az egy csapda.

Dr. Tánczosné Molnár Éva (12.D): Én egyet tudok érteni a rendelkezésekkel, mert az ország már nem bír el ekkora terheket, tehát szükség van a változásra. Viszont a folyamat bevezetésével és a kommunikációval komoly problémáim vannak.  Nem pár hét kell egy ekkora változtatáshoz, hanem ehhez évek szükségesek. Mert például ha egy család évek óta egy elképzelésbe fektet bele pénzt, energiát,  nem tudnak hirtelen váltani. A gyereknek sem lehet azt mondani, hogy az eddig tanult matek-fizikát, most cserélje le énekre- művészetekre. De ha ezeket a változtatásokat évek alatt vezetik be, akkor ha egy fiatal mindenképp közgazdász akar lenni –még ha az országnak nincs is szüksége több közgazdászra, ezért nem támogatja a képzést- akkor a családnak van ideje összespórolni az oktatására való pénzt.

Fuszek Róbert (11.D): Mostanában minden nap mást lehet hallani a médiában, a politikusok mindig mást mondanak erről.  Nekem az a véleményem erről, hogy mindenképp szükség lenne egy átfogó reformra, de nem így, ily módon. Nagyon rövid az idő a felvételik előtt, nincs idejük a diákoknak alkalmazkodni a változásokhoz.  Ez a hirtelen rendelkezés nem veszi figyelembe az érintett korosztály évek óta való felkészüléseit, ezáltal nagyon kevés lehetőségük maradt, vagy egyáltalán nincs is.  A szelektálásra viszont egyértelműen szükség van, de ez inkább felvételivel történjen, mint régen, ne az anyagi háttér döntse el, hogy ki tanulhat, ki nem. A diákhitelt pedig nem tartom jó megoldásnak. Mindenki örül, hogy letudja a hitelét, sőt arra buzdítanak mindenkit, hogy ne adósodjanak el, ne vegyenek fel hitelt. A diákoknak pedig pont az ellenkezőjét mondják, holott az ő jövedelmük teljesen bizonytalan, hisz ki tudja, hogy a diploma után, hogy lesz esélyük elhelyezkedni.